Tények és tévhitek a különböző kártevőkről:

 

Ágyi poloska:

- Az ágyi poloskák önszántukból soha nem másznak a szövetek, ágymatracok belsejébe, kizárólag az első legközelebbi rést, repedést, sötét zegzugos helyet keresi, az emberi éjszakai tarkózkodás közvetlen közelében.

 

- Az ágyi poloska(akárcsak a bolha, tetü, atka) soha nem megy az ember bőre alá, kizárólag vérszívás céljából keresi fel. Ellenben a rüh atkával, ami az ember bőrébe fészkeli be magát.

 

- Az ágyi poloska nem él a szabadban, kizárólag az emberi környezetben él és szaporodik. Nem mászhat be a kertben található fákról, bokrokról csak abban az esetben ha valaki előtte azt pl. a felsőbb emeletről odarázta.

 

Csótányok:

- Tévhit, miszerint ha eltaposunk egy csótányt, talpunkon hazavisszük a petéjét. Nem lehetetlen, de ehhez több dolognak is stimmelni kell. Az első, hogy az eltaposott csótány nőstény és éppen ivarérett, valamint éppen életképesek már a lárvák a petezsákban. Ezen kívül úgy kell "vélelenül" eltaposnunk, hogy a petezsák ne sérüljön a talpunkon, és az is biztos kell legyen, hogy a lárvák valamilyen oknál fogva a cipőtalpunkon várják amíg hazaérünk. Tehát esély az van rá, kb. annyi mint egy repülőgépet leszállni látni az M3 autópályán.

 

- A csótányok mindenevők, tehát hónapokig elélhetnek egy számunkra üresnek tűnő lakásban. Azonban víz nélkül kevés ideig bírják.

 

Patkányok:

- A patkányoknak kihelyezett csalétkeket, mérgeket célszerű rögzíteni, mert előfordulhat, hogy elhordják, így egyrészt szennyezhetik a környezetet, valamint nem fogyasztják el, csak felhalmozzák. A legtöbb házilagosan elvégzett irtásnak ezen egyszerű okból nincs hatása.

 

- A patkányok elvileg megtámadhatják az embert, de ez általában csak akkor fordul elő, ha veszélyeztetve érzi magát és nem tud menekülni, magyrán beszorítjuk egy olyan helyre ahonnan nem tud elszaladni, elbújni.

 

Egerek:

A mezei egér ősszel , amikor az éjszakák már hűvösebbek, előszeretettel költöznek be a házba az ember közelébe. Ilyenkor célszerű a külsőés belső védelem miatt már jó előre kihelyezni az irtószeres búvódobozokat, megakadályozván a rágcsálók elszaporodását.