Kültéri rovarirtás porozógéppel, permetezéssel:

kültéri rovarAz őszi illetve a tavaszi változékony időjárásnak, valamint az éjszaka lehűlő levegőnek köszönhetően számos rovarfaj húzódik az emberek lakta környezet közelébe, azon belül a házak különböző részeire. Előszeretettel keresik fel a melegebb homlokzatokat, nyílászárók réseit, redőnytokozatokat, stb. Ezek a rovarkártevők tömegével jelennek meg, ami nem kis mértékű undort kelt. Sok esetben, a mechanikai hiányosságoknak köszönhetően bejuthatnak az épület belsejébe is, ahol például a pókok esetében csípéseket is okoznak. A pókokon kívül előfordulnak bodobácsok, többféle poloska, futrinkák, nem utolsó sorban darazsak, és egyéb rovarok is.

 

Az ilyen és ehhez hasonló rovarok kiirtását, távoltartását nagynyomású porozógéppel, esetenként permetezéssel kiegészítve végezzük el. A nagynyomású porozógép által kijuttatott irtószer behatol a legmélyebb és legkisebb résekbe, repedésekbe is, ahol az ott megbújó rovarokat szinte azonnal elpusztítja. Olyan Indokolt esetben, amikor kizárólag csak porozógéppel nem megoldható a feladat, tartós méregmezővel történő permetezéssel egészítjük ki a kezelést a nagyobb siker érdekében. Darázsirtás során javaslatokat teszünk a következő években történő darázsmegtelepedések megakadályozására, valamint ezt elősegítendő, akár különböző szerelvényeket is tudunk biztosítani.

 

Szerelvények:


- Darázsriasztó zsák:

Darázsriasztó zsák 

 

A Waspinator zsák egy darázsriasztó termék, amely egy darázs mentes légkört teremt, ezáltal lehetővé téve a nyugodt étkezést, gyermekeink számára a gondatlan játékot, számunkra pedig a békés társasági életet. Ráadásul mindezért semmilyen káros mérget sem szükséges használnunk és egyetlen darázs sem esik áldozatul. Ez egy természetes és vegyszermentes megoldás, amely segítségével könnyen megszabadulhatunk a darazsaktól anélkül, hogy bántanánk őket.


Működési elv

A Waspinator zsák úgy lett tervezve, hogy egy darázs kaptárra hasonlítson. Ez azért fontos, mert ha egy kolónia tagja megközelíti egy másik kolónia kaptárát, akkor elűzik, megtámadják vagy esetleg meg is ölik. Ennek következtében a darazsak ösztönösen tudják, hogy nem szabad megközelíteniük egy másik kolónia kaptárát, hisz ez egy halálos fenyegetés számukra. Amikor meglátják a Waspinator zsákot, azt hiszik, hogy az egy ellenséges kaptár és inkább elkerülik messziről. A legtöbb termék, amely "megoldást" nyújt a darazsakkal szemben, magában foglalja a piszkos csalétkekkel és szennyező anyagokkal történő csapdába ejtésüket illetve az elpusztításukat. A kémiai anyagok szennyező hatással vannak a környezetünkre és megölik a darazsakat, amelyek mint tudjuk igen fontos szerepet töltenek be a természetben. Miért nem veszik észre a darazsak, hogy a Waspinator zsák nem egy igazi kaptár? Mert csupán 6-7 méter távolságig merik megközelíteni a Waspinator zsákot és onnan teljesen úgy hat mintha egy igazi kaptár lenne. Figyelem! Ha az adott területen, amelyet darázs mentesíteni szeretnénk, már jelen volt egy darázs kaptár a Waspinator zsák kihelyezése előtt is, nagy valószínűséggel nem fog működni, hisz a darazsak védeni fogják a saját területüket és közelebb fognak merészkedni a Waspinator zsákhoz, így felfedezve, hogy az nem is valódi kaptár. Ezért fontos, hogy kaptár mentes területre helyezzük ki a Waspinator zsákot.

 

 

- Darázscsapda:

Használható udvaron, teraszon, kapu bejárónál, fészerben, stb.
A csapdában egy összetett hatású csalétket használunk, amely sok fajta darazsat vonz. Szórja a csalit a csapdába, adjon hozzá vizet, amely így odavonzza a darazsakat, és a csapdában vízbe fulladnak.


darázscsapda

 

Darázsirtás megrendelése...