Megrendelés:  06-20-9-280-720       Ágyi poloska felkutatása
bioclearinfo@gmail.com

poloskairtás

Az Ágyi poloskáról röviden:


Irtása igen összetett munkafolyamat, mivel a poloskák rejtett életmódú rovarok közül is az egyik legügyesebben rejtőzködő ízeltlábú. Nappal rejtekhelyén meghúzódva mozdulatlanul, szinte észrevehetetlenül tartózkodik. Éjszaka, vagy teljes nyugalomban, sötétben bújik elő, ekkor keresi fel az embert vérszívás céljából. Az embert a hő-, és párakülönbségéről csak igen közelről, 1,5-2 méter távolságból találja meg. Annak, hogy valakinek sósabb, vagy másabb a vére, a poloskákat egyáltalán nem érdekli. Előfordul, hogy két egymás mellett fekvő ember közül az egyiket minden este agyoncsípik, a másik emberhez hozzá sem érnek. 

Bővebben az ágyi poloskáról, biológiájáról...

 

 

Érdekes és tanulságos esetek munkáinkból



További képek fertőzött lakásokról...


Az ágyi poloska irtásának folyamata:

1. Az irtást mindig előzetes szemlével kezdjük, aminek során megállapítjuk az aktuális fertőzöttség mértékét. Erről úgy kaphatunk kellően tiszta képet, ha az ágyakat kinyitjuk, felborítjuk, esetleg amennyiben ez lehetséges szétszedjük. A falról a képeket, faliszőnyeget levesszük, mivel az ágyi poloskák előszeretettel tartózkodnak ezek mögött. Miután meggyőződtünk arról milyen mértékű az elszaporodás kiválasztjuk a legmegfelelőbb irtószert, irtószereket. 

2. A munka megkezdése előtt meggyőződünk arról hogy semmilyen olyan tárgy, evő-, ivóeszköz, élelmiszer, nyitott gyógyszeres edény, cigaretta, stb. nincs a kezelendő helyiségben.

3. A berendezési tárgyakat, legfőképpen az ágyat a lehető legjobban szétszereljük, olyan pozícióba rendezzük, hogy a kezelést a legegyszerűbben tudjuk elvégezni. FIGYELEM! Az ágy szétszerelése, felborítása nélkül szinte biztos, hogy az irtás sikertelen lesz!

4. Az irtás minden esetben tartós méregmező létesítésével történik, majd ezt egészíthetjük ki esetenként hidegködképzéssel, füstpatronozással, porozással.

5. Végül az irtás után a helyiséget, egyes esetekben az egész lakást, attól függően hogy milyen irtószereket használtunk, néhány órára el kell hagyni.

 

Az irtás utáni tennivalók, lehetséges tünetek:

A kezelést követően lehetőleg 10 napig az adott helyiségben a takarítást szüneteltetni kell. Különös tekintettel a felmosásra, a kárpit tisztítására. Ennek oka egyszerű, a kezelt területekre úgynevezett tartós méregmező kerül, ami apró kis mikrokapszulákból álló irtószerszemcséket jelent. Az arra járó rovarok(nem csak poloskák, hanem pókok, hangyák, stb.) ragacsos lábaikra rátapad a méreganyag, ami néhány órán belül felszívódik és elpusztítja a rovart. Amennyiben a fertőzöttség mértéke nagy, előfordulhat hogy a petékből 7-12 na után kikelő újabb poloskák ismét csípéseket okoznak, ilyenkor szükség van egy újabb kezelésre. Munkánkra a második irtást követően teljes körű garanciát vállalunk. Egyes esetekben egy irtás után megszüntethető a probléma, ezt garantálni viszont nem tudjuk. 

Garanciális feltételek

 

 

Hostelek, Magánszálláshelyek, Szállodák, Panziók poloskairtása és mentesség fenntartása.

 

Ágyi poloska irtása garanciával !!!

.

Az irtás költségei:

 

Gyakran felmerűlő kérdések/válaszok az ágyi poloskával kapcsolatban:


 

Jótanácsok, hogy elkerülje az ágyi poloska behurcolását:

Abban az esetben ha már behurcolta, vagy bejutott lakásába a kártevő, házilagos módszerekkel kevés eséllyel veszi fel ellene a harcot, ám ennek megelőzésére számos praktika létezik.

- ha bármilyen oknál fogva nem otthon alszik(utazás, nyaralás, rokonlátogatás), nem árt ha résen van. Tegyük fel, hogy egy olyan szállodai szobában száll meg, ahol poloska fertőzöttség áll fenn, ön a következőképpen győződhet meg ennek valósságáról. Mindenképpen érdemes az ágy alapos átvizsgálásával kezdeni. Rendszerint az első példányok az ágyon jelentkeznek, ezen belül azok háttámlájának hátsó, fallal érintkező részén, faszerkezetének illesztéseinél, a matrac vagy az ágy kárpitjának varrásainál. Nagyobb fertőzöttség esetén előfordulhatnak a falak és a padló szegélyeinél, képek háta mögött és annak keretében, az éjjeliszekrények hátulján. Minden felsorolt részen a sötét, zegzugos réseket, helyeket részesítik előnyben ahol hasuk, hátuk, oldaluk legalább kis mértékben érintkezik a felülettel, ahol a nappalokat nyugodt zavartalan, sötétebb menedékhelyen vészelheti át. 

- ha nem biztos abban, hogy hazatérte után nem hozott magával bármilyen vérszívó rovart, akkor(is) mindenképpen érdemes az utazótáskát, bőröndöt, s annak tartalmát, például a ruhaneműket magas hőfokon(legalább 60 C) kimosni. Ezzel megelőzhető, hogy élő kártevő kerülhessen a lakásba, nem utolsó sorban a petéket is elpusztítja, valamint az esetleges ferőtlenítést is elvégzi.

 

Milyen nyomokat , jeleket keressünk? 

A szakember is nyomok, árulkodó jelek alapján találja meg a poloskát, ezek alapján következtet azok jelenlétére és elszaporodottságuk mértékére is. Ezek a következők lehetnek:

 

1. Ürüléknyomok:

Az ürüléknyomokat elszórtan találhatjuk a vonulási utakon, és nagyobb gócokban a rovarok tartózkodási helyeinek közelében. Ezek gyakorlatilag sötét színű alvadt vérpöttyök, mivel kizárólag emberi vérrel táplálkoznak. 

Az alábbi képen jól láthatóak az ürüléknyomok, a levedlett lárvabőrök, a peték, és maga az ágyi poloska is.

ágyi poloska

 

2. Levedlett lárvabőr:

A rovarok többsége, így az ágyi poloska is növekedése, fejlődése folyamán levedli kitinpáncélját, mert az nem tud együtt növekedni a rovarral. Ezeket értelemszerűen elhagyja, amit az alapos átvizsgálás során meg lehet találni. A levedlett lárvabőr színe világosbarna, szinte átlátszó, és könnyen lefújható a felületről, súlya pillekönnyű.

FIGYELEM!

Gyakran előfordul, hogy más rovar lárvabőrét, lárváját találjuk meg, és azt azonosítjuk ágyi poloskaként. Az alábbi képeken látható porvafélék családjába tartozó lárvák / lárvabőrök láthatóak, tehát ezeknek SEMMI KÖZÜK AZ ÁGYI POLOSKÁHOZ!!! Szinte minden lakásban megtalálhatók, kártételük elenyésző, CSÍPÉST NEM OKOZNAK.

múzeumbogár lárva

lárva 2

 

3. Peték:

A petéket úgyszintén a poloskák tartózkodási helyeinek közelében, fészkelődési területeken találhatjuk meg. Színe fehér, gyöngyházszínű, rizsszem alakú, de méretében annál kisebb, kb. 1 mm. Ezek a felületre vannak tapasztva. Egy kifejlett nőstény poloska általában minden másnap, amennyiben vérszívásra van lehetősége, 1-3 db petét is rakhat. Vérszívás nélkül nincs fejlődés és a peterakás is abbamarad, majd a rovarok még akár 3 hónapig is életben maradhatnak környezeti hatásoktól függően. 

 

4. Maga a rovar:

ágyi poloska

Ha még eddig nem találkozott ágyi poloskával, és képen sem látott, akkor a fenti képen jól kivehetőek a lárva stádiumban lévő, és a kifejlet imágó poloskák is. Színük sötétbarna, vörösesbarna, vérrel telített állapotban látványosan sötét folttal a csaknem áttetsző potrohon. Méretük elérheti a 4-8 mm-t is. Jellemzően lapos rovarok, melyek képesek a legkisebb hasadékba is elrejtőzni. Éppen ezért elengedhetetlen az alapos átvizsgálás a felderítésük alkalmával, és az esetleges  irtás megkezdése előtt.

 

5. Csípésnyomok:

Ez az a pont aminél érdemes gyanakvónak lenni, de nem mindenáron poloskacsípéssel azonosítani a bőrön kialakult, fellelhető csípésnyomokat. Tudni illik ugyanis, hogy minden ember bőre máshogy reagálhat a csípésekre, és a bőr esetenként teljesen eltérő tüneteket produkálhat. 

Hasonlíthat a csípés egy egyszerű szúnyogcsípéshez, van akinél viszont óriási piros duzzanatok jelennek meg a bőrön, s van olyan bőrtipussal rendelkező személy, aki eleinte még csak észre sem veszi a csípés nyomait, ügyet sem vet rá. A csípések helyei általában több órával a csípést követően kezdenek el viszketni, majd a vakarást követően egyre jobban pisosodhatnak. 

Itt fontos megjegyezni, hogy ugyan az ágy poloska csípés közvetlenül nem terjeszt fertőző betegséget, azonban a viszketést, vakarást követően az emberi kézről számtalan baktérium, kórokozó, vírus kerülbet a kivakart sebre, ami közvetve okozhat fertőzést, megbetegedést.

FIGYELEM! 

Munkavégzéseink során sajnálattal tapasztaltuk, hogy a legtöbb bőrgyógyász sem tudja egyértelműen azonosítani a csípés okozóját. Előfordult, hogy hónapokig tartó allergiás kezelések, gyógyszerfelírások után derült ki, hogy a tüneteket nem más allergia, vagy irritáció okozza, hanem a poloska jelenléte és ennek következményeként a mindennapos éjszakai csípések, amik aztán EGYETLEN IRTÓSZERES KEZELÉSSEL megoldódtak.

 

Érdekes és tanulságos esetek munkáinkból

 

Irtószermentes rovarirtás.

 

 

Kötelezettségek az ágyi poloskával kapcsolatban:

A 18/1998 NM járványügyi rendelet alapján, 

1. Megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább két al¬kalommal vegyszeres kezelést (permetezést) kell végezni:

- szállodákban,

- üdülőkben,

- diák otthonokban,

- munkás- és tömegszállásokon,

- valamint minden más olyan helyen, ahol a lakók gyakran cserélődnek.

2. Használt textíliát, ruhaneműt, ágyneműt, takarót, matracot, bútort, képet, stb. csak rovarmentes állapotban szabad eladni, vagy forgalomba hozni.

3. Használt holmik, vételével, eladásával foglalkozók az általuk forgalomba hozott tárgyak, illetőleg a tárgyakat szállító járművek rovarmentesítéséről gondoskodni kötelesek.

4. Épületbontásból származó faanyagot (ajtó- és ablaktokot, fal- és padlóburkoló anya¬got stb.) csak 6 hónapig tartó, használaton kívül álló helyiségben történő tárolás, illetőleg hatásos rovarmentesítés után szabad forgalomba hozni.

 

Az ágyi poloska irtását az alábbi elérhetőségeken rendelheti meg:


06-20-9-280-720
bioclearinfo@gmail.com
info@bioclear.hu